13. Rész: I see your fingerprints around my soul

 ~ Elena Avena Pedersoli ~ 

Miután kiszórakoztuk magunkat Albertoval még beszélgettünk és én elmondhatatlanul jól éreztem magam egészen addig amíg Greta meg nem zavart minket és közölte hogy most már Gianal is mutatkozzak mert a vendégek se hülyék és fel fog nekik tűnni hogy míg én Alberoval szórakozok, addig Gian azzal a szőke nővel van elfoglalva. Nem sok kedvem volt Gian társaságához, mégis eleget tettem Greta kérésének és elszakítottam magam Albertotól. - Anyukád szeretné ha együtt mutatkoznánk. - lépek Gian elé aki ezúttal már csak egyedül üldögél a pultnál. - Miután sikeresen megszégyenítettél a vendégek előtt, nagyon tudok neki örülni. - mordul fel. - Tessék? - nézek rá kérdőn. - Még én szégyenítelek meg? - kérdezem felháborodva. - Először Christianal enyelegtél aztán az öcsémmel. Azt hiszed nem láttalak? - feláll és megragadja a jobb felkarom. - Én nem enyelegtem senkivel. Christian jött oda hozzám, de szerencsére Alberto jött és kimentett a kellemetlen beszélgetésből. Ellenben te baromi jól szórakoztál azzal a szőke kurvával. - rántom ki dühösen a kezem az övéből és elsétálok tőle. Nem akarok jelenetet rendezni és mivel tudom hogy Gian követ, ezért inkább egy eldugott folyosó részre sietek ahol nem kerülök a kíváncsi tekintetek keresztűzébe. - Állj meg. - szól utánam de én nem engedelmeskedek neki, a következő pillanatban pedig megérzem kezeit a derekamon ahogy elkap és a falhoz nyom. Hátam kissé neki ütődik a tapétázott falnak, Gian pedig előttem áll, sokkal magasabb mint én így fel kell néznem rá hogy a szemeibe lássam mit is tervez tenni. - Engedj el. - mondom halkan. - Miért teszed ezt velem? - kérdezi elgyötört hangon, de nem a szemeimbe néz, a tekintete végig az ajkaimon pihen. - Nem teszek semmit. - zavartan pislogok rá. - Az őrületbe kergetsz bassza meg. - keze ökölbe szorul amivel végül a fejem mellett a falba üt. Megrezzenek és nagyot nyelek. - Azért kergetlek az őrületbe mert az öcséddel jól éreztem magam? Régi barátom és...- kezdek magyarázkodni mert nem akarok vitába bonyolódni vele, de ő közbevág. - Rá máshogy nézel mint rám. - hajol közelebb hozzám. Az arca már egészen közel van az enyémhez. - Mert ő a barátom és szeretem őt. - mondom komolyan, hiszen Alberto valóban sokat jelent nekem mint barát. - Én a férjed leszek, engem is szeretned kellene. - a szemeiben düh lobban. - Miért te szeretsz engem? - kérdezem őszinte választ várva. - Nem. - rázza meg a fejét és egy lépést hátrál tőlem. - Akkor nekem sem kell szeretnem téged. - vágom a fejéhez és kikerülve őt, úgy döntök inkább vissza megyek a vendégekhez. Felháborító Gian viselkedése és az elvárásai nevetségesek velem szemben. Méghogy szeretnem kell. Hát rohadtul nem kell szeretnem, nem is lennék rá képes amilyen giga nagy seggfej. - Minden oké? - Alberto aggódva néz rám amikor visszatérek hozzá. - A bátyád egy barom. - mérgelődök még mindig. - Bántott? - aggódva néz rám de én nemlegesen megrázom a fejem. - Azt akarja hogy szeressem. - mondom halkan, de Alberto arcára őszinte döbbenet ül ki. - Tessék? - neveti el magát végül. - Azt mondta hogy mivel a férjem lesz, nekem szeretnem kell őt. Szerintem féltékeny rád mert jól érzem magam a társaságodban. Az sem tetszik neki ahogy rád nézek. Barátok vagyunk, fel tudja szerinted fogni mit jelent ez a szó? - annyira dühös vagyok hogy fel tudnék robbanni. - Nyugodj meg. - ölel át és bár félek hogy ha Gian meglát minket megint kiakad, mégis viszonzom Alberto gesztusát mert jól esik és szükségem van arra hogy valaki engem is támogasson. - Gyere menjünk, sétáljunk a kertben, jót tesz majd a friss levegő. - javasolja és én követem is őt. A kert az egyetlen ami tetszik ebben a házban, mert nagy és rengeteg eldugott zug van a hátsó részen. Alberto és én az egyik sövények által takart részre sétálunk ahol egy pad van minden kíváncsi szem elől eldugva. Jól esik hogy távol lehetek a vendég seregtől. - Még csak három hete vagyok itt de máris az őrületbe kerget a bátyád. Félek hogy mi lesz egy életen át mellette a sorsom. - vallom be amikor helyet foglalunk a padon és a fejem Alberto vállára hajtom. - Biztos hogy nehéz lesz, de ígérem próbálok többször jönni és sűrűn meglátogatlak hogy picit mindig jobb kedvre derítselek. - őszintén beszél ami nekem sokat jelent, ugyanakkor tudom hogy ezt nem várhatom el tőle. - Saját életed van és ott a barátnőd is. Neked mellette a helyed. - sóhajtok fel. - Csak el kell fogadnom hogy ez van és akkor talán jobb lesz. - teszem hozzá. - Soha ne törődj bele abba ami nem tesz téged boldoggá Elena. Kérlek ne veszítsd el önmagad. - felém fordul és a szemeimbe néz. - Próbálkozok. - bólintok miközben egy halvány mosoly is megjelenik az arcomon. - Hát itt vagytok. - Gian hangja zökkent ki minket a beszélgetésből és ahogy megáll előttünk tisztán látszik rajta hogy dühös. - Mit akarsz Gian? - nézek fel rá kérdőn. - Megtanítom az öcsémnek hogy nem nyúlunk ahhoz ami másé. - feleli és ezzel egyidőben meg is ragadja Albertot a ruhájánál fogva és felrántja a padról. - Gian, félre érted. Elena és én csak barátok vagyunk. - Alberto próbálja ésszel meggyőzni a bátyját de reménytelen. Gian ökölbe szorítja a jobb kezét és a testvére arcába üt. Alberto azonnal a földre esik, a száján és az orrán is ömlik a vér. - Hagyd abba. - kiáltok fel, de Gian ismét megüti a már földön heverő öccsét. Alberto az a fajta fiú aki a többet ésszel mint erővel nézet híve, és ő soha nem volt olyan erőszakos állat mint Dante vagy mint most Gian, éppen ezért féltem őt. Tudom hogy nincs esélye Gian ellen, és nem is próbálja magát megvédeni. - Gian! - üvöltöm a férfi nevét, de ő újra és újra megüti Albertot. - Gian hagyd abba. - próbálom elrángatni de félre lök. - Gian hagyd abba vagy esküszöm hogy most azonnal oda megyek Christianhoz és neked akkor véged. - fenyegetem és erre leáll. A dühtől izzó tekintetét ezúttal rám vezeti. Alberto a földön hever az arca már nem látszik a vértől. - Fenyegetsz? - Gian felém lép de én nem ijedek meg. - Gyűlöllek. - egyenesen a szemeibe mondom amit érzek. - Uram Isten mi folyik itt? - Greta jelenik meg mellettünk és azonnal Albero mellé térdel. - A vendégek nem ilyen műsorra kíváncsiak. - Dante hangja is felcsendül majd először Albertora, aztán Gianra és végül rám néz. - Gian menj és mosd le a kezed. Ezt a szerencsétlent meg vitessétek be a kórházba. - mutat a földön fekvő fiára. - Alberto, annyira sajnálom. - ülök le az említett mellé. Dante szavai visszataszítóak ahogy a kissebbik fiáról beszél, de ennek most nem adok hangot, mert jobban érdekel hogy mi van az egyetlen barátommal. - Nem a te hibád. - feleli Alberto. - Veled megyek a kórházba. - mondom aggódva. - Nem hagyod el a birtokot. Menj vissza a vendégekhez. - utasít Dante. - Nem fogok jópofizni és úgy tenni mintha olyan kibaszott boldog lennék. - egyenesen Dante szemeibe mondom a véleményem. - Akkor sem hagyod el a birtokot. - feleli. - Én megyek vele a kórházba. Te nyugodj meg drágám. - Greta próbál csitítani. Legalább ő szereti a fiát és vele megy, ez kicsit megnyugtat éppen ezért egyezek végül bele. Elköszönök Albertotól, miközben még legalább százszor kérem a bocsánatát amit ő persze visszautasít, mondván hogy semmi sem az én hibám. De valahogy ezt én nem így érzem. Amikor két testőr felsegíti őt és kocsiba ültetik, Gretaval elindulnak a kórházba én pedig a házba indulok, ahol a vendégek már a teraszon bámészkodnak. Nem akarok már több energiát fecsérelni erre a színjátékra ezért meg sem állok. A hálószobába sétálok hogy lemossam magamról a mai napot és végre ágyba kerülhessek. Kimerültem fizikailag és lelkileg is miközben magamban Albertoért imádkozok, hogy ne legyen semmi baja...