17. Rész: I overthink the obvious when I'm alone

 ~ Elena Avena Pedersoli ~ 

Késő délután már a hálószobában, az ágyon ülök egy vizesborogatással a kezemen. Egésznap festettem, de miután Dante megszorította a kezem, az órák teltével elkezdett elszíneződni és fel is dagadt, a fájdalom miatt pedig képtelen voltam már tovább festeni. Délután öt óra van amikor hallom Gian hangját beszűrődni a folyosóról, ahogy a kint álló két testőrhöz beszél majd be is lép a szobába. - Szia. - köszönök neki miközben kissé úgy teszem a kezem hogy ne vegye észre. - Szia. - néz rám kedvesen. - Hoztam neked valamit. - mondja lelkesen és közelebb sétál hozzám. Leül az ágy szélére és elővesz egy aprócska dobozt a zsebéből. - Ez mi? - nézek rá kérdőn. - Tudod a jegyesem vagy és hamarosan feleségül veszlek. De még nem kaptál tőlem eljegyzési gyűrűt. - mondja komolyan miközben kinyitja a dobozt és én meglátom az ékszert ami káprázatos és gyönyörű. - Gian. Ez mese szép. - csillogó szemekkel nézek rá. - Örülök hogy tetszik. - mosolyog rám majd kiveszi a dobozból az ékszert és várja hogy felé nyújtsam a kezem, de én habozok mert tudom hogy akkor észreveszi a sérülésem. - Nem akarod viselni? - kérdezi kissé csalódottan. - De igen csak...- hebegem, azonban nem tudom mit mondjak neki ezért csak lassan felé nyújtom a kezem. - Ez meg mi? - óvatosan a kezébe veszi az enyémet és a kékes-lilás zöld foltokat vizslatja a bőrömön. - Csak megütöttem. - vonom meg a vállam. - Elena. - szól rám határozottan, tudatva hogy az igazat várja tőlem. - Apád szerint megváltoztál és ez az én hibám. Szerinte pincsi kutyát csinálok belőled. - mesélek el neki mindent őszintén. - Ez hülyeség. Ugyan az vagyok. - felháborodva áll fel. - És akkor sem lett volna joga hozzád érni. - teszi hozzá idegesen. - Tényleg más vagy Gian. - szólalok meg ismét halkan, nem igaz hogy ő nem látja. Az elmúlt két vagy három napban teljesen más lett velem szemben a viselkedése. - De csak veled vagyok más. - kel a saját védelmére. - Apádnak ez nem tetszik. - mutatok rá a valóságra. - Leszarom mi tetszik neki és mi nem. Harminc éves vagyok, nehogymár ő szabjon nekem szabályokat. Ha pedig nem tetszik neki valami akkor ne neked erősködjön hanem mondja a szemembe. - feszülten túr a hajába. - És most ezt meg is mondom neki. - elindul az ajtó felé de én kipattanok az ágyból és sietve futok elé hogy elálljam az útját. A mellkasáig érek, annyival magasabb nálam így fel kell rá néznem. - Kérlek ne, csak rontasz a helyzeten. - kérem lágy hangon. - Nem bánthat téged. - fújja ki a levegőt hosszan. Őszintén meglep hogy ennyire aggódik értem és megfordul a fejemben hogy ez a törődés már biztosan nem lehet színjáték a részéről. De aztán gyorsan emlékeztetem magam arra amit megfogadtam, vagyis hogy nem hagyom magam elcsábítani sem átverni. - Tényleg el akarsz költözni az esküvő után? - váltok hirtelen témát hogy eltereljem a figyelmét arról hogy most neki essen az apjának, mert abból semmi jó nem származna. - Igen. De lehet hogy előbb ha az apám mégegyszer kezet emel rád. - megfogja a kezem, finoman a szájához emeli és puha csókot hint a bőrömre. Beleborzongok és el is pirulok. Tagadhatatlan hogy nagy hatással van rám fizikailag is. - Most már megkapom a gyűrűm? - mosolyodok el. - Máris bébi. - felmutatja a gyűrűt majd lassan fel is húzza az ujjamra. - Tökéletes. - jegyzi meg és újabb csókkal illeti a kezem. - Köszönöm ezt a meseszép ajándékot. - pillantok az ékszerre. - Van mégegy meglepetésem. - kacsint rám de hogy kellően kíváncsivá tegyen nem folytatja a mondandóját. - És mi az? - kíváncsiskodok. - Reggel mondtad hogy utálod már ezt a bezártságot. - kezd bele sejtelmesen. - Mondtam neked hogy az esküvőig még célpont vagy, nem akarom kockáztatni az életed. Viszont ha szeretnéd elviszlek ma a klubba, az a hely az enyém, ott semmi meglepetés nem érhet és ott meg tudlak védeni. - ajánlja fel és az én szemeim felcsillanak. - Tényleg? - hatalmas mosolyal az arcomon nézek fel rá. - De szigorú szabályok vannak Elena. Nem játék, rendben? - ezúttal komolyan beszél és tudom hogy igaza van, mert amíg még nem vagyok a felesége, könnyedén kiiktathat valamelyik család és akkor az apám helye a szervezet élén nem egy Salvatore kezébe kerül. - Ígérem szótfogadok. - mondom lelkesen mint egy gyerek. - Csak mindig maradj mellettem és nem lesz baj. - jegyzi meg amire én csak bólogatok. - Lemegyek mert másról is kell pár szót váltanom az apámmal addig te készülődj nyugodtan. Nyolckor indulunk. - végig simít a kezemen és én ismét megborzongok a jól eső érzéstől. Mi ütött a testembe hogy ész nélkül reagálok Gian érintésére?! Ennek így nagyon nem lesz jó vége. Ahogy elhagyja a szobát én a fürdőbe sietek hogy első lépésként lezuhanyozzak és hajat mossak de még a tus alatt is csak Gian jár a fejemben. Lepillantok az ujjamra amin a tőle kapott gyűrű csillog és elmosolyodom, nem azért mert tudom hogy valószínüleg többe került mint maga a ház amiben most vagyunk, hanem mert sokat jelent nekem hogy gondolt rám és gondolt arra hogy a kényszer jegyességünk ellenére is meglepjen ezzel a gyűrűvel. Nem lett volna neki kötelező de megtette és ez megint egy jel ami azt mutatja hogy Gian velem szemben tényleg más lett. Alig két nap alatt mintha kicserélték volna amikor kettesben vagyunk. Viszont még mindig fejben kell tartanom hogy nem biztos hogy komolyan is gondolja a dolgokat. Ma este is észnél kell lennem.