32. Rész: You know I'll never be what you wanted

 ~ Elena Avena Pedersoli ~

Egy hét telt el azóta hogy Alex és én megérkeztünk Miamiba. Kicsit még idegen és furcsa hogy egy fedél alatt élek Alexel, ugyanakkor biztonság érzetet is ad a számomra. A tengerparti ház amit kibéreltünk gyönyörű de visszafogott, nem egy luxus ház aminek én kifejezetten örülök, de ami a legszebb az egészben hogy közvetlenül a tenger mellett van, így minden reggel a csodás kilátás fogad amikor felébredek. A napok gyorsan telnek, mégis nehezek. Éjjelente pedig alig tudok aludni mert Gian teljesen a bőröm alá férkőzött és a gondolataim is csak körülötte forognak. A szívem a bűnös, túlságosan szereti őt annak ellenére is amit elkövetett, persze az eszem a helyén van így tisztában vagyok azzal is hogy nem szabad szeretnem, nekem gyűlölnöm kell Giant. Bizonyos szinten így is van, de ahogy egy héttel ezelőtt, úgy most is kettős érzések kavarognak bennem, és ez már kezd az őrületbe kergetni. Talán az is ront a helyzeten hogy bújkálnom kell mintha én lennék a vad amit űznek, bár bizonyára így is van. Ismerem már Giant annyira hogy tudjam, az elmúlt pár napban biztosan felkutatott utánam mindent, de szerencsére eddig nem akadt rám és remélem nem is fog. Nem akarom őt látni, mert félek. Nem tőle, hanem magamtól. Nem tudom mit váltana ki belőlem ha látnám őt, a szívem hozzá húzna vagy az eszem arra kényszerítene hogy álljak bosszút. Egyenlőre még úgy érzem nem állok készen szembe nézni vele. Sebzett és elveszett vagyok. Néha teljesen őrült gondolatok is megfordulnak a fejemben, leginkább az élet feladása foglalkoztat amit meg is osztottam Alexel. Tegnap volt is egy kis vitánk emiatt. Alex kedves fiú, hatalmas a szíve és azzal a rengeteg erővel ami benne van, minden nap próbál felruházni engem is. De tartok tőle hogy részéről több is van a dolog mögött egyszerű barátságnál. Még nem tett lépéseket felém amelyek alátámasztanák a sejtésem, de ez egy fajta női megérzés. Látom, érzem hogy néz rám. És nem tudom mihez kezdek ha esetleg megteszi amire számítok. Ha a szívemre hallgatnék akkor visszautasítanám mert nem tudom becsapni magam, Giant szeretem, akármilyen szönyeteg is. Ha viszont az eszem után megyek, talán esélyt adhatnék Alexnek, hogy segítsen elfelejteni Giant. De ha az utóbbit választom, megtagadom önmagam, mert én nem vagyok hazug, sem önző, Alexel sem lehetnék az. És kit is akarok átverni?! Hiszen a Gian iránt érzett szerelmet nem törölhetem ki egy hamis kapcsolattal. De miért is agyalok én ezen ennyit? Teszem fel magamnak a sokadik kérdést miközben a konyhában töltök magamnak egy pohár vizet. - Elena? Még fent vagy? - Alex álmosan és kissé kócos fejjel bukkan fel a semmiből. - Nem tudok aludni. - vonom meg a vállam. - Ne haragudj hogy felkeltettelek. - teszem hozzá kedvesen. - Nem baj. - mosolyog rám és mellettem elhajolva kiveszi a narancslevet a hűtőből. - Ha gondolod lemehetünk a partra. - ajánlja fel. - Elmúlt éjfél. - emlékeztetem. - Na és? Nem zavarunk senkit. Ez a partszakasz csak a miénk. - mondja lelkesen. - Hát jó. - bólintok rá végül, mert szívesen megnézném közelebbről is a tengert így az éjszaka közepén. A csillagok is biztosan csodásak és telihold van. - Felöltözök és mehetünk. - indul meg vissza a szobájába, én pedig a sajátomba hogy magamhoz vegyek egy meleg pulóvert, mert bár nappal hét ágra süt a nap, az éjjelek hűvösek. Tíz percel később pedig már a parton sétálunk. Percek telnek el néma csendben és én élvezem minden másodpercét. Kellemesen fúj a szél, a csillagok ragyognak az égen és ez engem teljesen feltölt. Néha felpillantok Alexre aki mellettem sétál, de látom rajta hogy nagyon el van kalandozva. - Mi jár a fejedben? - kérdezem halkan. - Hm? - zavartan fordul felém, látszik rajta hogy éppen kizökkentettem őt a gondolataiból. - Azt kérdeztem hogy mi jár a fejedben. - mosolygok rá. - Semmi. - vonja meg a vállát majd zsebre dugja kezeit és tovább megy. - És te hogy vagy ma? - érdeklődik amikor ismét mellé érek. - Egész jól. - felelem és kisimítok egy hajtincset az arcomból amit a szél fújt oda. - Ennek örülök. - féloldalas mosolyt villant, de aztán ismét a gondolataiba veszik. - Alex! - ragadom meg a kezét ezzel megállásra kényszerítve. - Mond. - néz le rám ahogy egymással szembe fordulunk. Jóval magasabb mint én. - Miért vagy ennyire magadba fordulva? - kérdezem kíváncsian. - Nem akarom hogy aggódj. - sóhajt fel. - Hát ezen már túl vagyunk mert aggódok. - jegyzem meg. - Három napja nem érem el telefonon sem Lorenzot, sem Stefanot. - vallja be végül ami aggasztja. - Ez mit jelent? - félve teszem fel az újabb kérdésem. - Semmi jót. - a tenger felé fordul és látom, érzem rajta hogy ideges. - Alex. - szólítom meg reménykedve hogy ismét nekem szenteli a figyelmét, amit meg is tesz. - Elena. - két keze közé fogja az arcom gyengéden, hirtelen ér a mozdulata de nem húzódok el. - Nem kell félned. Megvédelek. Amíg élek, az utolsó lélegzetvételemmel is óvni foglak. - ígéri, végig a szemeimbe nézve és most ebben a percben bizonyosodik be számomra hogy igazam volt, Alex többet érez irántam mint barátság. A tekintete szerelmet sugároz. - Tudom. - nézek fel rá ismét miközben egyik kezem az arcomon pihenő kezére simítom. - De kérdeznem kell valamit. - fordulok el végül tőle hirtelen és ezúttal én vagyok az aki a tengert kémleli a hold gyér fénye alatt. - Igen. - mondja ki határozottan a választ a fel nem tett kérdésemre. - Mi igen? - pillantok rá. - Szerelmes vagyok beléd. - mondja ki őszintén és meglep hogy fel sem kellett tennem a kérdésem, tudta mit akarok. - Alex. - sóhajtom a nevét, mert az ő szájából hallani ezt annyira...valóságos és kicsit rémisztő, mert nem akarom őt megbántani. Fontos lett a számomra. - Nem kell mondanod semmit sem. - lép közelebb hozzám. - Tudom hogy te még Giant szereted. - mondja kedvesen, megértő és türelmes velem. - Igen. - bólintok. - De nem akarom szeretni őt. - teszem hozzá szintén komolyan beszélve. - Adj időt magadnak. - egyik kezével megfogja az én jobbomat, de ujjainkat már én fonom össze. - Kérlek ne haragudj. - suttogom könnyes szemekkel miközben azt kívánom bárcsak Alexé lenne a szívem, bárcsak őt szeretném úgy ahogy Giant, mert akkor minden sokkal könnyebb lenne. - Nem haragszom. - mosolyog rám bíztatóan. A jóság ami belőle árad teljesen idegen a számomra, talán Alberto az egyetlen Alexen kívül akinek ennyire tiszta a szíve, de Alberto olyan mintha a testvérem lenne míg Alex....szerelmes belém. Csak egymás szemeibe bámulunk, néma csendben és én hirtelen cselekszem, magam sem tudom miért de kezeim önálló életre kelve simulnak Alex arcára és gyengéden megfogva húzom őt le magamhoz hogy ajkaimat az övéire simítsam egy csókkal. Érzem hogy meglepi a tettem de viszonozza és el is mélyíti a csókot, amiről bár tudom hogy hatalmas hiba, mégsem utasítom el...