8. Rész: I try so hard to fight

 ~ Elena Avena Pedersoli ~ 

- Az egész ház a te hangodtól zeng kicsi lány. - csukja be maga után az ajtót. Nem tetszik hogy kettesben maradtam vele a szobában, de mivel ő áll közelebb az ajtóhoz, esélyem sincs kimenni innen. - Ne nevezz így. - figyelmeztetem miközben hátrálok tőle. - És csak azért zeng a ház mert Gian olyan dolgokkal vádolt meg engem amiket te hitettél el vele. - teszem hozzá. - Csak ismertettem vele hogy kit is vesz el. - vigyorog rám. - Azt persze elfelejtetted neki említeni hogy veled egyszer sem önszántamból kerültem kapcsolatba. - még mindig hátrálok tőle, de ő közeledik felém és én végül az egyik falnak ütközök. Ahogy a hátam a falhoz ér én nagyot nyelek, mert tudom hogy csapdába estem és félek. - Ne gyere a közelembe vagy segítségért kiáltok. - fenyegetőzök. - Csak rajta. Senki nem fog hallani. Hatalmas ez a ház. - nevet fel. - Mit akarsz? - kérdezem remegő hangon. - Téged. - feleli egyszerűen és az eddigi félelmem erősebbé válik mint valaha, a szívem őrülten ver, remeg minden porcikám és izzad a tenyerem. De hamar emlékeztetem magam arra hogy én már nem az a kislány vagyok aki utoljára nézett szembe ezzel a férfinek nem nevezhető szarzsákkal. Felnőtt, erős nő lett belőlem aki képes magát megvédeni. - Lena. - becézget és elém lép. Mellkasa az enyémhez simul és már ajkaimhoz hajol amikor a térdem hirtelen felhúzom és legérzékenyebb pontján érem őt. Kezeit azonnal oda kapja és a földre rogy. - Ne becézgess. - nézek le rá gyűlölettől izzó szemekkel. - Ezt megbánod. - sziszegi és lassan össze is szedi magát, mielőtt elsiethetnék mellette, ő megragadja a kezem és feláll. Nem szól egy szót sem, csupán jobb kezét lendíti meg és a tenyere élével arcon üt. Az államat éri az ütés, a fogaim összekoccannak és az ágyra esek. - Ennek nyoma marad. - könnyes szemekkel nézek rá, arra utalva hogy itt a bizonyíték az arcomon hogy hozzám ért. - Na és? - nevet fel ismét. - Majd azt mondom hogy rám támadtál mert meg akartál szökni. A te szavad áll az enyémmel szemben. Te pedig kedvesem, nem vagy senki itt. - felém lép és fölém magasodik. Az ágyon próbálok a másik oldal felé kúszni, de megragadja a lábaim és visszaránt magához. - Ne ellenkezz, akkor nem fog fájni. - fölém mászik, két kezével pedig az enyémeket szorítja az ágyra. - Nico, engedj el. - könyörgök neki és próbálok kiszabadulni de a lábaimra ül, a kezeimet pedig még mindig lefogja így esélyem sincs. A korábbi ütése még mindig sajog az arcomon és a számban érzem a vérem ízét. - Fogd be. - szól rám erős hangon, majd egyik kezével fogja össze az én két kezemet, a szabad ujjaival pedig máris a testemen simít végig. Egyre jobban remegek és egész testem megfeszül alatta amikor a felsőm alá nyúl. - Nem akarom, engedj el. - rángatózok de nem tudok szabadulni. Nem tesz eleget a kérésemnek. Fegyverét az éjjeliszekrényre dobja és ismét fogdosni kezd, a száját pedig az enyémre nyomja. Nyelve erőszakosan hatol a számba, hányingerem támad és undorodok. - Elena. - nyílik ki a szoba ajtaja és ott áll Gian. Hirtelen megkönnyebbülök hogy látom őt és bízom benne hogy most már hinni fog nekem. - Gian, kérlek segíts. - sírva könyörgök neki. - Mi a faszt csinálsz? - Niconak szegezi a kérdését, aki azonnal le is mászik rólam és Gianhoz lép. - Meg akart szökni. Tennem kellett valamit. - próbálja magát tisztára mosni. - Ez nem igaz. - kiáltok fel miközben zokogva ülök fel az ágyon. - Meg akartál erőszakolni ahogy már jó párszor megtetted a múltban. - mondom hisztérikus állapotban. - Hazudik. Ismersz lassan tíz éve Gian. Soha nem értem hozzá. - Nico továbbra is magát próbálja szentnek beállítani és én félek hogy Gian ismét neki hisz majd. Tekintetem a fegyverre siklik ami az éjjeliszekrényen van, korábban Nico tette oda. Kezembe veszem és a két férfi felé irányítom azt, miközben ki is biztosítom, hogy ha kell azonnal tudjam használni. - Esélyt sem adok neked hogy mégegyszer a közelembe gyere. - szólalok meg Niconak címezve a szavaim és ezzel elérem hogy mind a ketten rám nézzenek. - Tedd azt le Elena. - Gian kéri halkan. - Nem. - kiáltok fel és a fegyverrel hadonászok idegesen. Tudom hogyan kell lőni vele, de félek használni, azonban attól jobban félek hogy Nico továbbra is veszélyt jelent majd a számomra. - Ne röhögtesd már ki magad. - Nico gúnyolódik rajtam. - Fogd be a pofád te szemétláda. Térdelj le. - mondom neki határozottan, de még mindig könnyek áztatják az arcom. - Dehogy térdelek. - ellenkezik azonnal. - Azt mondtam térdelj le. - üvöltök rá és ezzel egyidőben ellövöm az egyik térdét így ő földre rogy. - Te hülye kurva. - szitkozódik. - Vallad be amit velem tettél. Vagy a következő a fejedbe megy. - mondom komolyan is gondolva. - Elena, erre nincs szükség hiszek neked. Tedd le mielőtt magadban is kárt teszel . - Gian higgadt de én még mindig ideges vagyok és rettegek, nem bízok senkiben. - Mi folyik itt? - Fabio és Leo ront be a szobába, nyilván a lövés hangja csalta ide őket. - Megölöm ezt a szemétládát. - mutatok Nicora a pisztolyal. - Elena! - Gian szólít meg ismét, lágy hangon és lassan belép a fegyver és Nico közé. - Add azt ide. Rendben? - kérdezi miközben felém lépked. - Félek tőle Gian. - remeg meg a hangom, de nem engedelmeskedek. - Tudom. De én megvédelek, rendben? - bólint és még közelebb jön, míg végül a pisztoly csöve a mellkasának ütközik. Bátor és vakmerő, nem tart attól hogy meghúzom a ravaszt. - Nem hittél nekem. - nézek fel rá, hiszen alig egy órája még mindenféle ribancnak elhordott. - Most már hiszek. - kezét ráteszi az enyémre amiben a pisztolyt fogom. - Add nekem. - nyugtatni próbál és sikerül is neki, mert végig a szemébe nézve, hinni kezdek neki. Elhiszem hogy megvéd, ezért elengedem a fegyvert amit ő át is vesz tőlem. - Ezért kicsinállak. - Nico sziszegi felém a szavakat. - Nem csinálsz ki te senkit. - Gian néz régi barátjára miközben szabad kezével engem magához ölel. Meglep a mozdulata, de most jól is esik. - Gian ne higgy ennek a kurvának. - Nico néz vissza ránk. - Elena a feleségem lesz és te nem beszélsz így róla, vagy kivágom a nyelved. - Gian elé lép és egyenesen a szemeibe néz. - Megtanítom neked mi a tisztelet. - teszi hozzá fenyegetően. - Fabio, Leo...vigyétek a pincébe. - adja ki az utasítást és az említettek cselekednek is. Felkarolják Nicot a padlóról és kivonszolják a szobából. - Köszönöm. - szorosan ölelem Giant és olyan mérhetetlen hálát érzek iránta amit még talán soha senki iránt. Most mentett meg másodszor, de ez most valahogy nekem sokkal többet jelent. - Miért jöttél vissza? - nézek fel rá kérdőn. - Beszélni veled a vitánkról. - feleli és végig simít a hátamon. - Mi lesz most vele? - utalok Nicora. - Az miatt ne aggódj. Többet nem látod. - vonja meg a vállát majd elenged. - Felküldöm a személyzetet, hogy csináljanak itt rendet. Ha gondolod addig pihenj le egy másik szobában. - elindul az ajtó felé. - Rendben. - bólintok majd ő távozik és én egyedül maradok a hatalmas szobában. A bennem dúló feszültség és félelem pedig ismét sírás formájában távozik belőlem. Zokogva borulok az ágyra és érzem hogy a lelkem megkönnyebbül...