41. Rész: Whatever it was, here's nothing now

~ Elena Avena Pedersoli ~

Hosszú órák teltek el amióta Gian elhagyta a házat és azóta sem róla sem az őt kísérő testőreiről nem érkezett hír. Ahogy vészesen peregnek a percek, én egyre inkább félek hogy a sejtésem beigazolódik, miszerint Stefano csapdába csalta őt és talán Gian már nem is él. Az ágyamon fekszem, mellettem Alberto ül és félig átölel, velem várakozik és közben támaszt nyújt, de érzem rajta hogy most először ő is aggódik a bátyjáért. Stefano veszélyes ember és ha a szervezet többi tagja is társult hozzá, akkor Giannak biztos hogy nem sok esélyt hagytak a túlélésre. Stefano sokszor hangoztatta amikor Lorenzo birtokán voltunk hogy Gian mindenért meg fog fizetni, és most csak arra tudok gondolni hogy lehet hogy soha többet nem látom őt és úgy váltam el tőle hogy el sem búcsúztam, sőt...a legutóbbi beszélgetésünkkor a halálát kívántam. Remélem tudta hogy nem gondolom komolyan. - Ugye Gian tudja hogy szeretem? - pityeregve nézek fel Albertora. - Elena. - sóhajt fel szomorúan. - Ne ostorozd magad. - kér lágy hangon. - Miért ne? Hiszen én nem mondtam el Giannak hogy Stefano mire készül. - mondom komolyan. - Akkor sem te tehetsz róla bármi is fog történni és még egyáltalán nem biztos hogy az történt amire gondolunk. - próbál továbbra is nyugtatni, de a tekintete elárulja hogy már ő sem hisz abban hogy a mai nap tragédia nélkül végződik. Nem szólalok meg csak a mellkasára teszem a fejem és hallgatom a szíve heves ütemét, ami szintén arról árulkodik hogy ő is ideges. Újabb percek telnek el míg végül a folyosóról beszűrődő sietős láb dobogások meg nem törik a csendet. - Valami történik. - szinte kipattanok az ágyból és Albertoval a nyomomban rohanok a nappaliba ahol az itthon maradt testőrök és Gian emberei várakoznak és néhányan a bejárati ajtó felé néznek. - Mi történik? - kérdezem gyenge hangon. - A főnök, megsérült. - kapok választ az egyiktől. - Mi az hogy megsérült? Hogyan sérült meg? Mondjon már valaki valamit? - hisztérikusan követelek magyarázatot miközben Alberto próbál engem csitítani. De idő sincs rá hogy minden kérdésemre választ kapjak, mert autók hajtanak be az udvarba és miután leparkoltak a ház előtt, Gian emberei megfogyatkozva ugyan de szép számmal szállnak ki, mindegyik arcán vér foltok, sérülések nyomai, de Giant nem látom. Aztán egy vérfagyasztó üvöltés tölti be a teret. Ezer közül is felismerném a hangot. Leo és még két társa az egyik autóból kiemelik Giant. Tőle származik a fájdalmas kiáltás, félig magánál van de sokkos állapotban. A felsőtestét mindenhol a vére borítja. - Tegyétek az étkező asztalra. - Kareen jelenik meg egy másik autóból és mind az étkező felé sietnek. Nem tudok szóhoz jutni, a szívem hevesen ver és levegőt is alig veszek. - Elena, ezt ne nézd kérlek. - Alberto könyörög de én nem teszek eleget a kérésének, én is az étkezőbe megyek, ahol Gian már az asztalon fekszik, fájdalmas kiáltások szakadnak ki belőle, miközben Kareen már az inget vágja le róla egy ollóval. - Mi történt? - Alberto teszi fel a kérdést Leonak. - Csapda volt. Vártak ránk. Mindet megöltük, de az a rohadék Alex lesből lőtt a főnökre. Meglőtte, de a golyó nem ment át a testén. - Leo informál minket, én pedig már alig állok a lábamon. - Hozzatok tiszta törölközőket, kötszert, tűt, cérnát és a legerősebb alkoholt ami csak van. - Kareen osztogatja a parancsokat. Gian még magánál van, de csak vergődik a vérben és a fájdalomtól. - Nem kellene inkább az orvost hívni? - kérdezem erőtlen hangon, aminek következtében Kareen rám kapja a tekintetét. - A doki úton van, de ha nem vesszük ki a golyót akkor Gian itt fog elvérezni. Nem most csinálok először ilyet, nyugi. Ha segíteni akarsz, segíts, ha nem akkor maradj csendben. - utasít indulatosan, és ezúttal úgy érzem meg is érdemlem ahogy velem beszél. Igaza van. Én vagyok itt az egyetlen akinek csendben kell maradnia. Gian halál közeli állapotban vergődik és üvölt. Nem bírom hallgatni, kezeim a füleimre teszem, így próbálom tompítani a hangot miközben már zokogok. - Elena, gyere menjünk innen. Kérlek. - Alberto könyörög. - Nem. - tiltakozok és le sem veszem a szemeimet a szerelmemről. - Tedd magad hasznossá és ezt forrósítsd fel. - nyújtja felém a kezében lévő ollót de én nem mozdulok, nem tudok mozdulni. Teljesen ledermedve állok, azt hiszem sokkot kaptam. - Majd én. - Alberto veszi el tőle az eszközt és a konyhába siet vele. - Minek az olló? - Leo teszi fel a kérdést. - A golyó nem ment át, de a bemeneteli nyílás kicsi, nem tudom így kivenni a golyót. Muszáj a sebet tágítanom. - Kareen beszél higgadtan, de közben már könyékig úszik Gian vérében. - Érzéstelenítő nélkül akarsz belevágni? - Albeto tér vissza az ollóval. - Van jobb ötlet? Szívesen fogadom. - kiált fel Kareen és már közelít is a Gian jobb oldalán tátongó lőtt seb felé az ollóval. Amikor oda ér és teszi amit kell, Gian üvöltése erősödik és hat ember kell hozzá hogy lefogják őt. - Elena! - Alberto kap el emikor én majdnem összeesek. - Itt akarok maradni. - hebegem kábán. - Elena! Hol van Elena? - Gian hirtelen beszélni kezd és én gondolkodás nélkül rohanok oda hozzá. A feje mellett álok meg és hajolok hozzá. - Itt vagyok szerelmem. - simogatom a fejét, az arca eltorzul a fájdalomtól. Kareen közben ügyesen kiszedi a golyót és a sebre alkoholt önt, aminek hatására Gian ismét felkiált. - Összevarrom. Próbáld meg elvonni a figyelmét. - Kareen néz rám már a tűvel babrálva. - Nem lesz semmi baj, túléled. - beszélni kezdek Gianhoz, Kareen pedig tovább dolgozik azon hogy elállítsa a vérzést és összezárja a sebet. Ahogy Gian szemeibe nézek látom hogy kába, alig van magánál és valószínüleg nincs is tudatában annak hogy mi történik körülötte. Az állapota sokkos a mérhetetlen fájdalom miatt. El sem tudom képzelni a kínt amit átél ezekben a percekben. Folyamatosan beszélek hozzá de ő nem reagál csak pislog rám. - Gian. - ismétlem a nevét míg végül lecsukja szemeit. - Most...most mi történik? - kérdezem Kareent mintha profi lenne a témában. - Elájult a fájdalomtól. Nyugodj meg. Percek kérdése és itt a doki. Én összevartam a seb tiszta, nem lesz baj. - nyugtatni próbál. - Oké. - bólogatok és hálás vagyok neki, hogy minden ellenére ami valaha közöttünk volt, most itt van, bár tudom hogy csakis Gian miatt, de most még ez sem érdekel. Kareen ahogy végzett elmegy megmosni a kezeit, Gian emberei körbeveszik őt és mindenki az orvosra vár. Alberto mellém áll és átkarolja a derekam. - El ne ájulj nekem. - suttogja a fülembe. - Annyira ismersz már. - nézek rá és érzem ahogy a bennem tomboló feszültség, félelem és az elmúlt percek történései minden erőt kiszívnak belőlem és szinte Alberto karjaiba omlok. Még érzem ahogy elkap és az ölébe vesz, majd elsötétül előttem a világ....