24. Rész: They try to change me

 ~ Elena Avena Pedersoli ~ 

Lorenzo után Mario Rossi hívott táncba. Az alig múlt húsz éves fiú, fiatal kora ellenére jól táncol és a mozgása el is árulja róla hogy irányítás mániás. Nem véletlen hogy a Rossi család feje lett nemrég, hiszen nála idősebb férfiakat megszégyenítő határozottság és elegancia van benne. Érzem rajta hogy hozzám hasonlóan ő sem rajong a közös táncunkért, csak a kötelező tisztelet köröket rójuk le. Én mint a Salvatore család új tagja és a szervezet ezennel hivatalosan egyetlen vezetőjének felesége, köteles vagyok a szervezet tagjainak vezetőivel táncolni, amolyan látszat kedvességből. Mario után pedig Christian Cassetti karol át hogy egy dal elejéig a táncparketten vezessen. - Szívesebben táncolnék veled most ha ez a mi esküvőnk lenne. - suttogja miközben keringőzünk. - Én nem tudom ugyanezt elmondani. Szeretem Giant. - világosítom fel hogy tudja ez az esküvő már nem csak a hatalomról szól. - Csak vigyázz vele. Nem egy szőke herceg fehér lovon. - feleli komoly hangon. - Ezt én is tudom. - nézek fel rá. Utálom ha kioktatnak, mindigis gyűlöltem amikor megmagyaráztak nekem valamit amit magamtól is tudtam. De most nem engedhetem meg magamnak hogy esetleg melegebb éghajlatra küldjem ezért csak mű mosolyal az arcomon várom hogy a dal véget érjen, ám amikor ez megtörténik egy olyan személy veszi át Christian helyét akit reméltem hogy nem kell látnom. Ő pedig nem más mint Stefano Borelli, aki az apám temetése napján bérgyilkosokat küldött az otthonomba, amit soha nem fogok megbocsájtani neki. - Stefano. - nyelek nagyot miközben egyik keze a derekamra kerül, míg a másikkal az enyémet fogja meg. - Gratulálok Elena. - mosolyog rám kedvesen és ez engem feldühít. - Képmutatónak érzem a kedvességed azok után hogy meg akartál öletni. - jegyzem meg halkan miközben táncolni kezdünk. - Tessék? - kérdez vissza meglepetten. - És üdvözlöm Alexet. - utalok arra hogy mint kiderült ő is Stefano embere. - Ki az az Alex? - kérdezi még mindig játszva a hülyét. - És még le is tagadod. - gúnyos pillantást vetek rá, de közben el kell ismernem a reakciója őszintének tűnik. Ennyire jó színészi képességgel van megáldva?! Csak zavartan pislogunk egymásra miközben többet egyikünk sem szól a másikhoz, azt hiszem egyikünk sem érti a helyzetet. - Lekérhetem? - Dante a következő a sorban, akitől pedig egyenesen a hányinger kerülget ahogy hozzám ér. - Megköszönném ha nem szítanád a tüzet a családok között. Százhatvan évre nyúlik vissza a szövetségünk, ami szent és sérthetetlen. Erőltess magadra mosolyt és játszd a szereped. - utasít miközben egymás szemeibe nézünk. - Éppen azt teszem. - felelem neki feszülten. - Nem jókedvemből táncolgatok mindenkivel. - teszem hozzá még mindig halkan beszélve. - Ez a dolgod. - jegyzi meg. - Nem te mondod meg hogy mi a dolgom. - vágok vissza dühösen. - Elena. - ejti ki a nevem miközben a dal kellős közepén elszakadok tőle és a minket körbevevő tömegből más táncpartnert választok magamnak aki nem más mint Alberto. - Gyere sógor. - mosolygok fel a fiúra. - Csak aztán a boldog férj nehogy megint padlóra tegyen. - nevetve pörget meg és a szavait hallva én is elnevetem magam. - Megígérte hogy nem bánt többet téged és előre lebeszéltem vele hogy táncolni akarok veled. - mondom őszintén hiszen ez valóban így volt. Tegnap este szinte könyörögtem Gianak hogy legalább egy kis időt engedjem meg nekem Albertoval hogy mint két jó barát el tudjunk köszönni egymástól ismét egy hosszabb időre. A következő pillanatban azonban egy gyorsabb dallam csendül fel, de mind a ketten ismerjük. - Elvis Presley, Jailhouse Rock - mondjuk ki egyszerre miközben egymásra nézünk. - Ebben a ruhában ez vicces lesz. - nevet rám a hosszú fehér menyasszonyi ruhámra utalva. - Csak bízd ide. - kacsintok rá és már meg is ragadom két kézzel a ruhám hogy legalább a bokámig feltudjam húzni, nehogy elessek benne. Alberto beáll mellém és mind a ketten a videoklippben látott mozdulatokat és lépéseket próbáljuk utánozni miközben egymáson nevetünk. - Let's rock, everybody, let's rock, Everybody in the whole cell block Was dancin' to the jailhouse rock. - hangosan énekeljük közben a dalszöveget is. Ahogy Albertora nézek és őszinte kacaj tör ki mind a kettőnkből úgy érzem hogy most igazán boldog vagyok. A vendégsereg is elkezd táncolni körülöttünk, így kevésbé kínos az egész persze ők visszafogottabbak mint mi. - Come on and do the jailhouse rock with me. - énekelem Albertonak. - Let's rock, everybody, let's rock. - folytatja a szöveget és közben úgy tesz mintha gitározna, ezen ismét nevetnem kell. Közben megpillantom Giant is messze tőlünk, minket figyel de az arcán szétterülő mosoly arról árulkodik hogy nem zavarja hogy Alberto és én bohóckodunk, aminek örülök is. - They were dancing to the jailhouse rock. Oh right! - lassan véget ér a dal és míg Alberto kifulladva az italok felé indul el, addig én szintén kifáradva Giant veszem célba. - Ez igazán szép előadás volt. - karol át mosolyogva amikor oda érek hozzá. - Úgye? Kész csoda hogy a cipőim sarkai kibírták. - nevetek fel. - Pár hete mintha azt mondtad volna nekem még a klubban hogy nem tudsz táncolni. - végig simít a hátamon és csókot hint a halántékomra. - Ezt nem nevezném táncnak. - szórakozok még mindig az előbbi műsorunkon. - Örülök hogy jól érzed magad bébi. - egyik kezével végig simít az arcomon majd ajkait ezúttal az enyémekre nyomja, finom, lágy csókkal illetve.