34. Rész: I tell myself that I don't care that much

 ~ Elena Avena Pedersoli ~

Az este miután Alex lefeküdt aludni, az én szememre egyáltalán nem jött álom. A reggel kapott hír, miszerint Lorenzo halott jobban megviselt mint hittem. Lorenzo bár a maffia egyik alapító családjának feje volt, soha nem viselkedett úgy ahogy a többiek. Tisztelettudó, kedves és figyelmes volt. Idős kora ellenére is képes volt tiszteletet mutatni egy nála fiatalabbal szemben és ő maga is csak úgy várt cserébe bármit hogy adott is. Hűséges barátja volt apának, és végülis ez miatt kellett meghalnia, mert bosszút akart álni. Csak forgolódok az ágyban, az óra éjjel fél egyet mutat és bár minden porcikám kívánja az alvást, az agyam továbbra sem engedelmeskedik ezért felülök az ágyon majd fel is állok. Az ablakhoz sétálva a tengert figyelem. A hullámok hangja idáig is elhallatszik és hirtelen vágyat érzek hogy kicsit ki menjek a szabadba. Alexet azonban nem akarom felkelteni ezért úgy döntök hogy most az egyszer egyedül megyek le a partra. Az elmúlt nap történései után azonban nem akarok védtelenül mászkálni ezért magamhoz veszem az éjjeliszekrényem fiókjából a fegyvert amit korábban Alex adott nekem amikor Miamiba érkeztünk, egy héttel ezelőtt. Halkan osonok ki a ház hátsó ajtaján és a pár méterre lévő partra sétálok. Halványan elmosolyodom ahogy a csillagokra pillantok. Szeretek itt lenni, annyira megnyugtat a hullámok simogató hangja és itt még a magány sem fájdalmas. Hosszú percek telnek el és én a homokos parton ülve élvezem az éjszakai levegőt, ám ez a meghitt, nyugodt éjszaka egyszer csak rémálomba vált amikot lövések hangját hallom a ház felől. Azonnal felugrok és a saját fegyveremmel indulok meg a ház felé ahol idő közben valaki a villanyt is felkapcsolta. Amikor közelebb érek, lassítok a lépteimen és halkan osonok kívülről a nappali ablakához ahol be is lesek és amit látok azonnal lesokkol. Gian áll a nappali közepén jó néhány emberével együtt, míg Alex a földön térdel előtte és fegyvert fognak rá. Könnyek szöknek a szemembe de tudom hogy erősnek kell lennem. Alex élete a tét. - Hol van a feleségem? - Gian szegezi a kérdését Alexnek. - Ki? - kérdez vissza a fiú gúnyosan, amire egy ütés kap válaszul az arcába. Alex elterül a földön de magánál van. - Nálad fontosabb emberekkel is végeztem a héten, ne tedd próbára a türelmem. - sziszegi neki Gian. - Soha nem árulom el Elenat. - nyögi Alex fájdalmasan. Az arca vérben úszik és a szavaira ismét egy ütést kap, ezúttal a mellkasára. Tudom hogy cselekednem kell, mert perceken múlik az élete. - Itt vagyok. - tárom ki magam előtt az ajtót és miközben besétálok a házba, a fegyveremet egyenesen Gianra fogom. - Bébi, mit művelsz? - Gian fordul felém meglepetten. - Ne szólíts így. - üvöltök rá. - Elena menekülj. - Alex szinte könyörög nekem. - Nem hagylak itt. - csóválom a fejem majd ismét Gianra nézek, a pisztolyt továbbra is felé tartva. - Elena elég volt a játékból. - szól rám Gian, de ezzel csak mégjobban feldühít. - Megölted az apámat és a nővéremet is. Ez nem játék. - közlöm ridegen. - És most mi lesz? Le akarsz lőni? - kérdezi gúnyosan és tesz egy lépést felém. - Állj meg! - kiáltok rá de még egy lépést tesz felém. - Emlékeztetnélek Nicora amikor szétlőttem a térdét. Szeretnél egy golyót te is? - fenyegetően nézek rá és a szavaimmal elérem hogy ne közeledjen felém. - Alex és én elmegyünk. - jelentem ki határozottan. - Te is tudod hogy azt nem engedhetem. - csóválja Gian a fejét. - Te hozzám tartozol. Az enyém vagy. - teszi hozzá miközben le sem veszi a szemeit rólam. - Már nem tartozom hozzád. Nem vagyok a tiéd. - ellenkezek azonnal. - A feleségem vagy és haza jössz velem. - utasít dühösen. - Nem. - mondom ki határozottan. - Akkor ez a szarházi most meghal. - fegyverét egyenesen Alex homlokának nyomja és ujját a ravaszra teszi. A szívem hirtelen hevesebben kezd el verni, a tenyerem izzad és rettegek hogy megöli Alexet is. Mint tudjuk nem esik nehezére ölni. Megtette apával, Tinával, Lorenzoval és ki tudja még kiknek a vére szárad a kezén. - Várj! - kiáltok fel és elérem hogy ismét rám figyeljen. - Engedd el Alexet és akkor veled megyek. - alkudozok. - Elena ne. - Alex könyörög de most nem vehetem figyelembe azt amit ő akar, mert az a helyes amit én teszek. Alex élete a tét és nem fogom őt feláldozni a magam védelmében. - Hetek óta vadászok rá, most pedig arra kérsz engedjem el. - Gian hangosan gondolkodik. - Cserébe megkapsz engem. - szólalok meg ismét. - Eddig is az enyém voltál. - a szemembe néz és az én torkom elszorul, persze hogy az övé voltam és vagyok is mert az átkozott szívem szereti őt, pedig az eszem tudja hogy nem lenne szabad. Gian maga az ördög és én a csapdájába estem. - Kérlek Gian. - sóhajtok fel. - Engedd el őt. - utalok Alexre. - Nem bánom. De add ide a fegyvered. - nyutja felém a kezét, én azonban nem vagyok ostoba hogy csak úgy higgyek neki. - Nem bízom benned Gian, azt hiszem megértheted hogy miért. Át adom a fegyverem, ha Alex már biztonságban kijutott innen. - jelentem ki határozottan. - Okos lány vagy. - mosolyog rám Gian elismerően. - Sajnos nem eléggé. Tudnom kellett volna hogy milyen ember vagy. - jegyzem meg és ez láthatóan nem tetszik neki. - Az embereid menjenek be a fürdőbe és te zárd rájuk az ajtót. - mutatok az öt férfire akik ide jöttek ma Gianal. - Mégis mi a francnak? - Gian kérdez vissza. - Hat férfi ellen egy nő nem éppen jó arány és én azt akarom hogy Alex előnyt nyerjen. Pontosan tudom hogy amint leteszem a fegyvert te megint utána küldöd a kutyáidat. - célzok a testőreire. - Csodálom hogy Fabio nincs itt. - teszem hozzá a férfi nevét akivel engem őriztetett. - Fabio miatt már ne aggódj. Hála neked már föld alatt van. - Gian veti a szememre az ő újabb bűnét. Sokkol Fabio halálának híre, főleg mert ezek szerint azért halt meg mert én megszöktem. De nem vehetem magamra, nem lehet bűntudatom mert végeredményben őt is Gian ölte meg, Fabio halála is hozzá köthető, nem hozzám. Nem akarok emiatt bűntudatot érezni, de ennek ellenére kissé mégis okolom magam. - Annyira szeretnék golyót repíteni a fejedbe. - mondom ki amit ebben a pillanatban érzek. Gian meglepetten pislog rám és láthatóan rosszul is esnek neki a szavaim. Talán emiatt nem vitázik tovább velem. Inkább teszi amit kértem és az embereit a fürdőbe zárja míg én még mindig rá fogom a fegyverem. - Add a pisztolyod és a kocsi kulcsod Alexnek. - utasítom és ezúttal is eleget tesz a kérésemnek. - Elena, gyere velem. - Alex kérlel, sőt szinte esdekel. - Bízok benned Alex, te is bízz bennem. - kezem az arcára simítom. - Mi a fasz folyik itt? - Gian hördül fel, nem igazán tetszik neki az ami Alex és köztem van.  - Nem lesz baj. Most menj. - beszélek Alexhez. - Elena. - Alex még mindig nem mozdul csak engem figyel. - Kérlek. - nézek fel a szemeibe majd ajkaimat egy rövid csók erejéig az ajkaira simítom. - Ebből elég volt. - Gian dühöngve indul meg felénk, de én kibiztosítom a fegyverem és szembe fordulok vele. - Meghúzom a ravaszt Gian. - fenyegetem és a pisztoly csöve a mellkasának ütközik. - Visszajövök érted. - mondja Alex majd sietve távozik, míg én kettesben maradok a nappaliban Gianal. Szemtől szemben, a levegőben vágni lehet a feszültséget. - Mi volt ez? - von kérdőre a férjem. - Búcsú csók. - mondom egyenesen a szemeibe, majd amikor hallom Alexet elhajtani a ház elől, a pisztolyom Gian felé nyújtom, aki azonnal el is veszi azt tőlem. - Ölj meg vagy tégy amit akarsz. Már nem érdekel. - közlöm lemondóan és nagyot sóhajtva ülök le az egyik fotelba. Alex megmenekült és nekem most csak ez számít. Gian nem szól hozzám, kiengedi az embereit a fürdőből és ahogy sejtettem Alex után küldi őket. - Undorító ember vagy. - jegyzem meg gyűlölettel a hangomban. De még mindig nem reagál, azt hiszem dühös rám a csók miatt. Ha fájt neki látni a csókot akkor én ennek csak örülni tudok. Szenvedjen csak úgy ahogy miatta szenvednek sokan, többek között én is...